(1000 EUR a Filmjus Alapítvány támogatásával)
A "Chicago tömbház", avagy történetek a liftből (Chicagoblok, verhalen uit de lift)
Rendező: Ingeborg Jansen, 65 perc (Nl)
Antwerpen "rossz" oldalán, a Scheldt bal partján magas bérház emelkedik ki a környezetből. Antwerpen lakosai csak "Chicago tömbházként" emlegetik, és olyan helynek tekintik, amelyet ajánlatos messze elkerülni. Szegény belgák élnek itt bevándorlók tőszomszédságában - a 25 történetet több, mint 35 nemzet képviselői népesítik be. A betonméhkas liftjében elhelyezett kamera figyeli a lakók jövés-menését.
A zsűri értékelése:
A közös liftbe zártságunk metaforájáért...
Rendező: Zeljko Mirković, 56 perc (Rs)
A Zoltan Dani által vezényelt szerb katonai egység "a lehetetlenre" vállalkozott, mégpedig sikerrel - lelőtték az USAF büszkeségét, egy F-117-es lopakodó vadászgépet. A soha nem hallott elbeszélés háborús történet, kémtörténet és egy a családjához hazatérő férfi emberi drámája.
A zsűri értékelése:
A film rendezőjének és főszereplőjének azért, hogy láthatóvá tették a láthatatlant.
Rendező: Schuster Richárd, 47 perc (Hu)
Csillag Albert mesekönyveket rajzol, korának egyik legtehetségesebb grafikusa. 1937 december 19-én, egy ügyvédbálon odalép az akkor tizenhat esztendős Benisch Veronikához. Szerelem első látásra. A történelem azonban közbeszól. Albertet munkaszolgálatra viszik. Titokban azonban Verának rajzos, verses leveleket és egy jegygyűrűt küld... Hatvan év elteltével Vera néni úgy dönt, hogy elmeséli, amit eddig még soha. Unokája, a díjnyertes operatőr Fillenz Ádám és Schuster Richárd rendező oldalán Vera néni elindul, hogy megkeressen három hiányzó oldalt egy könyvből, amely talán választ ad évtizedek óta magában tartott kérdéseire...
A zsűri értékelése:
Azért az élményért, ahogy személyessé, átélhetővé teszi a történelmet.
(1000 EUR a Filmjus Alapítvány támogatásával )
Rendező: Jana Sevčíková, 68 perc (Cz)
1988. december 7-én szörnyű, pusztító erejű földrengés rázta meg az örmény várost, Gyumrit. A katasztrófában mintegy 25 000 lakos lelte halálát - az áldozatok több mint egyharmada gyermek. Az érintett családok csaknem 20 éve próbálnak megbékélni a veszteséggel, gyermekeik halálával és az azóta születő gyermekekkel. A legtöbb újszülött halott, sosem látott fivérei és nővérei nevét viseli.
A zsűri értékelése:
A zsűri hosszas és olykor heves vita után végül is a Sűrű leírás kategória győztesének a Gyumri című alkotást választotta, az Örményországban, 1988-ban bekövetkezett szörnyű földrengésről kialakult kollektív emlékezet érzékeny, érzékletes feltárása miatt. A természeti csapás legtöbb áldozata gyermek volt. A film annak jár utána, hogyan tudták a gyermekáldozatok hozzátartozói túlélni gyermekeik, testvéreik elvesztését, illetve hogyan él tovább a kollektív fájdalom a tragédia után születettekben, hogyan viselik a közvetett áldozatok ezt a hatalmas terhet. A film képes volt merész, találó formába önteni a bánat és a túlélés történeteit. A szerencsétlenségről és gyászról szóló rövid, de nagyon tömör kijelentések sorozatával erős monológot épített a halálról. Az zsűri külön értékelte a különös családi gyászrítusok antropológiai leírását.
Rendező: Beata Dzianowicz, 79 perc (Pl)
A fiatal lengyel filmrendező, Jacek Szarański 2006-ban egy-hónapos kurzust indított "Kabul - az én városom" címmel a kabuli művészeti iskolában. A legtehetségesebb tizenkét hallgató életében először kamerát és profi segítséget kapott - de semmi többet. Nekik kellett kitalálniuk, hogy miről szóljon a filmjük, és hogy hogyan mutassák meg Kabult. Nem filmeztek szögesdrótot, sem rendőrőrsöket vagy katonai táborokat, de még tálibokat vagy amerikaiakat sem.
A zsűri értékelése:
A különdíjat Elżbieta Dzianowicz Papírsárkányok című munkájának ítéltük oda. A film megpróbál végigkövetni pár filmkészítést tanuló kabuli diákot, érzékeny portét rajzolva a kíváncsi, új ismeretekre szomjazó fiatalokról. A fiatal "filmesek" munkáiból bevágott felvételekkel, a nyugati és a helyi dimenziók összeütköztetésével a rendező különböző látásmódokat mutat be a nézőknek.
A több narrációs sík használatával elért többszólamúságra ügyesen játszik rá az operatőri munkával és a vágással. A film alapvető kérdéseket vet fel a résztvevő filmezéssel kapcsolatban, a külföldi aktivisták és a helyiek együttműködéséről illetve az ún. "őslakos" antropológiáról, azaz a saját kultúra antropológiai szemléletéről. Végül, de nem utolsósorban: a Papírsárkányok hiteles képet mutat Kabul mindennapjairól.
(800 EUR a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával)
(1 millio Ft értékű média támogatás a Port.hu-tól)
Rendező: Somogyvári Gergő, Feszt Judit; 23 perc (Hu)
A Lisszabonban játszódó film Nober Sanders filmlevele, amelynek segítségével megpróbálja felvenni a kapcsolatot távoli családjával. A személyes hangvételű vallomás során a néző sok mindent megtudhat az emigráció és az új környezetbe való beilleszkedés lélektanáról. Bár Nober "mást akart", végül megtanulta a portugál csempe, az azulejo festésének művészetét, amellyel mind a mai napig a kenyerét keresi. Ahogy Nober története, úgy a csempefestészet stíluskavalkádja is a kultúrák egymással való kapcsolatáról és egymásra hatásáról szól. A portugál azulejot kezdetektől külső behatások érték, a spanyol, kínai, holland, arab, indiai, brazil és afrikai motívumok nemzeti művészetbe ágyazódásából jött létre az a sajátos forma és motívum rendszer, amelyre a mai Portugália méltán büszke. Persze Nobertet ennél sokkal személyesebb és hétköznapibb gondok foglalkoztatják, miközben festi a csempéket, egyiket a másik után...
A zsűri értékelése:
A jegyzeteinket nézegetve mindannyian egyetértettünk abban, hogy ez a film a posztmodern megközelítésű valóságábrázolás kiváló példája. Lenyűgözött minket a precízen stilizált vágási technika. A helyszíni jelenetek és a művészien festett csempék közötti gyors váltások látványa rendkívüli átmeneteket teremtet a filmben az elbeszélés aspektusainak váltakozása között is. Ez a film egyike volt azoknak a személyes történeteket elmesélő alkotásoknak, amelyeknél az alkotónak vállalnia kell a kockázatot, hogy a film "ledobja magáról" a közönséget, hiszen a néző akár ellenszenvesnek is találhatja a mesélőt. Itt hál' Istennek egyáltalán nem ez a helyzet.
Rendező: Litauszki János, 55 perc (Hu)
A zsűri értékelése:
A mi kis rádiónk volt az egyik kedvencünk. Egy szeretnivaló történet arról, ahogy egy pici furcsa dolog össze tud hozni egy közösséget.
Rendező: Bálint Arthur, 76 perc (Hu)
A zsűri értékelése:
A Poros öltöny című alkotás egy másik kedvencünk volt. Lenyűgöző történet, már-már játékfilmbe illően gyönyörű felvételekkel és kiváló vágástechnikával.
Mindkét film megbecsülést érdemel.
(800 EUR a Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával)
Csodák a hegyen (Hillside Beauties)
Rendező: Julia KURC, 30 perc (Gb)
Rio de Janeiro favelái erőszakos, peremre szorult és negatív előítéletektől övezett világ. Az asszonyok mégis azon igyekeznek hogy felfedezzék önmagukat és a magukból fakadó szépséget. Marcella, Thuany és Nagila három fiatal lány, akik megkapóan viszonyulnak az őket körülvevő társadalmi valóság nehézségeihez.
A zsűri értékelése:
A film legnagyobb erőssége az, ahogy megragadja a marginális közösségen belüli fiatal
lányok nagyon összetett belső világát. Habár a felszínen az életük, motivációik és vágyaik nagyon egyszerűek,
a rendező mégis képes olyan apró részleteket felmutatni, amelyeknek köszönhetően ezeket a fiatal lányokat
megértjük, elfogadjuk, sőt megszeretjük. Közülünk valók: ismeretlenül ismerősek.
A film elegánsan kerüli ki a témában rejlő a csapdákat, nem ítélkezik, nem általánosít és nem használ
olcsó, szenzációhajhász vágási és dramaturgiai technikákat - a néző a való életet látja: tisztán, élesen,
emberien.
Maruch és az utazás (On the Road With Maruch)
Rendező: Florian Walter - 43 perc (De)
Az antropológiai dokumentumfilm egy 42 éves, egyedülálló asszony, Maruch de la Cruz Pérez világába kalauzol bennünket. Maruch a Chiapas erdeiből származik. Szívesen járja az országot, hogy más kultúrákat fedezzen fel, amelyektől tanulhat. Életvitele miatt helyzete meglehetősen problémás saját szülőfalujában, a tradícionális Zinacantanban. Emellett a mexikói társadalom rasszista és szexista hozzáállásával is szembe kell néznie útjai során.
A zsűri értékelése:
Ez a film többet kínál nekünk annál, hogy együtt tölthetünk egy kevés időt a világ egyik barátságtalan helyén élő őslakos asszonnyal. Nem csupán egy átlagos felvétel a főhős, Maruch hétköznapjairól, ötletes koncepcióval dolgozik. A rendező és a stáb teljes mértékben részesévé válik a cselekménynek, még el is mesélik saját történeteiket. Nagy erénye, hogy a rendező elképzelései a mexikói valóságról megváltoznak a felvétel ideje alatt. Naivitása megszűnik, amikor két mexikói megtámadja a stábot egy szupermarketben.
A film története tehát nem csak Maruch története, hanem a rendezőé, Floriané is.
Külön értékeltük a játékosságot, a 8mm-es kamera és videotechnika váltakozó használatát.
Rendező: Beata Dzianowicz, 79 perc (Pl)
Rendező: Ingrid Demetz, Caroline Leitner, Daniel Mazza - 49 perc (It)
"Olyan vagyok, mint egy szigeten élő remete", - ír a saját életéről, teste börtönébe zárva Patrick, az autista fiú. Erőteljes képekben látjuk őt az iskolában, otthon a családjával és egyedül, miközben a saját nézőpontját felfedő legbenső gondolatait, összetett, filozofikus lelkét (melyet az állapota általában letompít) láthatjuk kibontakozni a filmvásznon. A film szépen példázza a mozgókép küldetését: betekintést nyújtani - nem sajnálattal, hanem együttérzéssel - egy másik ember életébe.
Csodák a hegyen (Hillside Beauties)
Rendező: Julia KURC, 30 perc (Gb)
Rendező: Jana Sevčíková, 68 perc (Cz)
Rendező: Somogyvári Gergő, Feszt Judit; 23 perc (Hu)
Letölthető dokumentumok